Hírek
2013. Január 10. 14:28, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Tananyagnak szánják a Rosenberg Dani című videoklipet

Tananyagnak szánja az Élet Menete Alapítvány azt a klipet, amelyet Koltai Lajos filmrendező készített Pajor Tamás Rosenberg Dani című dalához.
Az Élet Menete Alapítvány által kiadott klipet, amelyet csütörtökön mutattak be a sajtónak, a tervek szerint az ENSZ holokauszt-emléknapján, január 27-én délelőtt 11-kor vetítik a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban iskolások jelenlétében.
A dalt olyan ismert előadók énekelték fel, mint Koncz Zsuzsa, Bródy János, Bódi László (Cipő), Demjén Ferenc és Somló Tamás. A klip Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét idézi meg.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy Pajor Tamás dalában mindaz benne van, amit a szervezetük képvisel, hirdet. Mint fogalmazott, a szám egy zsidó és egy nem zsidó kisfiú barátságáról szól a vészkorszak idején. A balladában a keresztény fiú feláldozza magát, amikor Rosenberg Daniért jönnek nyilasok. Gordon Gábor szerint Pajor Tamás szerzeményének hatása a közreműködő előadók által megsokszorozódik. A kisfilmet tartalmazó DVD-n Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi gondolatai, ajánló szavai is megtalálhatók. Az Élet Menete Alapítvány reményei szerint a klip bekerülhet az iskolai oktatásba a Nemzeti Alaptanterv részeként.
Koltai Lajos, aki személyesen nem tudott jelen lenni a bemutatón, levelében azt írta, örömmel vállalta el a felkérést, hogy a képei "erejével jusson el Rosenberg Dani és barátja története minél több helyre". Mint fogalmazott, "az ő csodálatos barátságuk és történetük legyen olyan megrázó emlékeztető, hogy világos legyen, mi az, amit soha többé nem szabad hagynunk".
Pajor Tamás az MTI-nek a dal születéséről elmondta, hogy gyerekkorában zsidó identitásban nevelkedett. "Mire öntudatra ébredtem tinédzserként, addigra ez az identitás már egy feldolgozni vágyott kérdéssé vált az életemben" - fogalmazott, hozzátéve, hogy származását és a holokauszt történeti emlékét "kezdetben a mérhetetlen deviancia és lázadás irányában" próbálta megoldani. "Jézus Krisztushoz való megtérésem vezetett vissza paradox módon a zsidó identitásom megtalálásához" - szögezte le.
A Neurotic együttes egykori frontembere arról is beszélt, hogy a dalt 2004-ben írta. A Rosenberg Dani az Önök Érték című lemezen szerepel, amely Pajor Tamás első, saját néven kiadott albuma. Hozzátette: a dal ugyan fiktív történetre épül, de kifejezi a valóságot, a holokauszt szörnyűségét.
Bródy János az MTI-nek felidézte, hogy sok évvel ezelőtt már készült egy felvétel a dalból, ami annyira jól sikerült, hogy örömmel vett részt most is a közös éneklésben. Kiemelte, mindig öröm olyan kollégákkal együtt dolgozni, akikkel hasonlóan gondolkoznak. Hozzátette: Koltai Lajos képei ugyan nem a dal történetét mesélik el, de rendkívüli erővel jeleníti meg a történelmi kort. "Érzelmileg talán még teljesebbé teszi a mondanivalót" - vélekedett.
Az énekes-dalszerző úgy vélte, a dal jelentőségét emeli, hogy "Magyarországnak most nagyon rossz híre van a világban a szélsőséges eszmék miatt". "A magyar közönség nagy része ezt még nem érzékeli, legfeljebb akkor, amikor kiderül, hogy egy jobb produkciónk az Eurovíziós Dalfesztiválon milyen kevés pontot kap" - vélekedett az alkotó, aki szerint egy-egy ilyen dal segíthet az ország megítélésén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait