Hírek
2025. Február 04. 07:38, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
NATO-főtitkár: az európai védelem az Egyesült Államok nélkül nem fog működni

Az európai védelem az Egyesült Államok nélkül "nem fog működni"; az európai szövetségeseknek az eddig meghatározottnál, GDP-jük két százalékánál "jóval többet" szükséges fektetniük a védelembe - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőit magában foglaló Európai Tanács értekezletét megelőzően hétfőn.
Az európai védelem helyzetéről szóló, nem hivatalos uniós csúcstalálkozóra érkezve - amelyen szintén "EU-n kívüliként" részt vesz Keir Starmer brit miniszterelnök is - Mark Rutte közölte, a NATO-tagországok az év folyamán külön ülést szentelnek majd annak, hogy meghatározzák a védelmi kiadások szükséges szintét.
Azon 2014-es kötelezettségvállalás, mely szerint a tagországok 2024-ig közelítik védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához, a jövőben nem lesz elégséges, ennél jóval többet kell befektetni a védelembe - húzta alá.
Rutte az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta: miközben az uniós tagországok az EU és a NATO ellenálló képességének és védelmének megerősítésén dolgoznak, többet kell fektetniük a védelembe és több katonai felszerelést kell gyártaniuk. Ez nem várhat - húzta alá.
"Ezt együtt tehetjük a legjobban, beleértve a NATO és az EU közötti együttműködést is"
- fogalmazott.
A NATO-főtitkár, aki a csúcstalálkozót megelőzően a brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, újságíróknak nyilatkozva közölte: az Egyesült Államok és Kanada, illetve az Egyesült Államok és más szövetségesek közötti vámok körüli vita nem lesz negatív hatással a katonai szövetség elrettentő képességére.
"Mindig vannak problémák a szövetségesek között (...), hol nagyobbak, hol kisebbek. Ugyanakkor teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ez nem akadályozza meg kollektív elhatározásunkat, hogy elrettentő képességünk erős maradjon" - fogalmazott Rutte.
Keir Starmer a NATO-főtitkárral folyatott megbeszélését követően közölte, Nagy-Britannia nem választ sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió között. Fontos mindkét partnerrel együttműködni olyan területeken, mint a kereskedelem és a biztonság - hangsúlyozta.
"Mindkét kapcsolat nagyon fontos számunkra. Nem választunk közülük" - fogalmazott Starmer, majd hozzátette: "jó üzletet akarunk folytatni úgy az Egyesült Államokkal, mint az Európai Unióval".
Kiemelte továbbá: azt szeretné, ha egy új védelmi és biztonsági paktum állna az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kapcsolatok középpontjában. Közölte, szeretné, ha a felek szorosan együttműködnének a védelmi kérdésekben, beleértve a katonai felszerelések beszerzését is.
"Védelmi kiadásaink jelenleg a GDP 2,3 százalékát teszik ki, és keményen dolgozunk azon, hogy kijelöljük az utat a 2,5 százalék elérésére" - tette hozzá a brit miniszterelnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.