Hírek
2019. Március 08. 16:10, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Munkásokat szállító, halálos balesetet okozó sofőr ellen emeltek vádat Nógrádban

Vádat emelt a balassagyarmati ügyészség egy 44 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki munkásokat szállított a 21-es főúton 2017 decemberében, és felelőtlen előzéssel balesetet okozott, amiben hárman életüket vesztették
– közölte az MTI-vel a Nógrád megyei főügyész pénteken. Bóna Gyula ismertette: a vádlott 2017. december 21-én reggel fél hat körül, sötétben, ködben, jeges, csúszós úttesten tartott Budapestre munkásokat szállítva. A rossz látási viszonyok ellenére elindulásától kezdve sietett, gyorsan haladt, többször is járműveket előzött.
A 21-es főúton zajló útfelújítás miatt Mátraverebély és Tar között csak az egyik oldalon haladt a forgalom, a szakaszon előzni tilos, 60 kilométeres sebességkorlátozás, valamint úton folyó munkák jelzőtáblák voltak kihelyezve.
A vádlott a jelzőtáblák tilalma ellenére az előtte 60 kilométeres sebességgel haladó, egy autóbuszból és öt-hat személygépkocsiból álló járműsor előzésébe kezdett, és mintegy 90 kilométeres óránkénti sebességre gyorsítva legalább négy személygépkocsit meg is előzött.
Éppen megkezdte az autóbusz melletti elhaladást is, amikor láthatóvá vált számára egy vele szemből érkező gépkocsi. A közvetlenül az autóbusz mögött haladó autó vezetője is észlelte a szemből érkező autó fényeit, ezért fékezett, így a vádlott besorolhatott volna a busz mögé, ennek ellenére tovább folytatta az előzést.
A szemből érkező jármű vezetője jobbra kormányozta autóját és vészfékezett. A vádlott is fékezett, de a baleset már nem volt elkerülhető.
A vétlen autó megpördült és a szalagkorlátnak csapódott, miközben a kisbusz az oldalára borult.
A baleset következtében a vétlen gépjárművezető és utasa a helyszínen elhunyt, a vádlotti kisbusz egyik utasa szintén életét vesztette, míg a vádlott és további három utas súlyos sérüléseket szenvedett.
A főügyész elmondta: a Balassagyarmati Járási Ügyészség a 44 éves férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, közügyektől eltiltást és a közúti járművezetéstől végleges hatállyal történő eltiltást indítványozott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget