Hírek
2022. Július 01. 10:09, péntek |
Belföld
Forrás: mti/illusztráció: pixabay
Mától dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok

Mintegy háromezer munkáltató jelezte eddig igényét mintegy 14 ezer egyetemista, középiskolás vakációs foglalkoztatására a bértámogatást biztosító programban.
A mostanáig megkötött kétezer szerződés alapján akár már mától munkába állhat több mint nyolcezer diák vagy hallgató. Az augusztus végéig tartó programban megkeresett pénzükből az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően minden eddiginél többet tarthatnak meg a 25 év alattiak a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) péntek reggeli közleménye szerint.
A 2013 óta futó Nyári diákmunka programban a megelőző években már több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott a kormány összesen közel 24 milliárd forinttal. A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra. Az érdeklődés a hónap végén jelentősen megélénkült, ezen a héten naponta mintegy kétezren jelentkeztek be.
A programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok vehetnek részt. Foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél a legfeljebb napi 8 órás munkáért járó bér összegének háromnegyedét vállalja át a program.
A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, de több mint ezer fiatalt vennének fel nyári munkára Baranyában, Békésben, Csongrád-Csanádban és Hajdú-Biharban is. Ötből négy igénylés önkormányzati foglalkoztatásról szól. A vállalkozások túlnyomó többsége a turizmus, vendéglátásba keres mosolygós segéderőket a nyári főszezonban megugró forgalom kiszolgálásához. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak. Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.
Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: "a munkaalapú gazdaság kiépítésében a magyar emberekkel közösen elért eredményeink egyik legfontosabbika, hogy a 2010-es szint harmadára szorítottuk vissza a munkanélküliséget. A magyar adat az uniós átlagnak mintegy fele, a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A pályakezdők foglalkoztatási helyzete is azonos mértékben javult, munkanélküliségi rátájuk harminc százalékról tízre csökkent. Az év elejével bevezetett szja-mentesség tovább élénkítheti a 25 év alattiak foglalkoztatását. Az állandó elhelyezkedéshez biztosít hasznos gyakorlati tapasztalatot a népszerű Nyári diákmunka program. A tömeges érdeklődésre tekintettel az idei kiírás eredetileg kétmilliárd forintos keretösszegét majdnem másfélszeresére emeli, további közel egymilliárd forinttal toldja meg a Technológiai és Ipari Minisztérium."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 07. 08:45, vasárnap | Belföld
Meteorológia: a Dunántúl északi tájain és az ország középső részében lehetnek a legjobbak a körülmények a holdfogyatkozás megfigy
2025. Szeptember 06. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország azért vásárol orosz kőolajat, mert nincs más lehetősége
Magyarország azért vásárol nyíltan orosz kőolajat, mert nincsen más lehetősége, míg más európai országok azért vásárolnak titokban, kerülőúton orosz kőolajat, mert az olcsóbb
2025. Szeptember 06. 09:14, szombat | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat demonstrálja azt a képességet, ahová a honvédség eljutott
2025. Szeptember 05. 07:59, péntek | Belföld
Szijjártó Péter elutasította lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski újabb bírálatát
A magyar külügyminiszter szerint nem \"játszik más csapatban\"!