Hírek
2024. Április 30. 06:00, kedd |
Belföld
Forrás: Honvedelem.hu
Látványos fotókon a Magyar Honvédség gyakorlata

A magyar kormány és a magyar emberek a békében érdekeltek. A Magyar Honvédség képes megteremteni és megvédeni a békét – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter április 29-én, a Veszprém vármegyei Hajmáskéren, a Nullponti Lő- és Gyakorlótéren, egy páncéltörő-képesség hatásbemutató gyakorlat előtt.
Hozzátette, hogy soha nem látott társadalmi, politikai és pénzügyi támogatás áll a Magyar Honvédség rendelkezésére, hogy végrehajtsa azokat a feladatokat, amelyeket a korábbi években kijelöltek számára. Bizonyítani tudjuk, hogy eredményesen fel tudunk lépni a legerősebb páncélos erők ellen is – húzta alá a tárcavezető.
Szavai szerint sokat beszélnek arról, hogy a modern háborúban már minden a drónokon múlik, „megváltozott a csatatatér”, ám – mint mondta – ez nem így van, hiszen a legfélelmetesebb fegyver továbbra is a harckocsi marad, a harckocsik leküzdése továbbra is „kiemelt feladata minden haderőnek, amely komoly, elrettentő erőt akar képviselni”. A Magyar Honvédség nagyon komoly mérföldkőhöz érkezett ma, bizonyítani tudjuk, hogy a páncélos erők ellen hatékonyan fel tudunk lépni – mutatott rá a miniszter.
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke elmondta, hogy a Magyar Honvédség az orosz-ukrán háborúból levont tanulságok alapján beszerzett új eszközök és a régi páncéltörő eszközök harmonizációját mutatja be a gyakorlaton.
A páncéltörő képesség kialakítása az első lépés, a második lépés az lesz, amikor a pilóta nélküli eszközöket nemcsak célfelderítésre, hanem páncélozott célok megsemmisítésére használják. A harmadik lépés, amikor a pilóta nélküli eszközök elleni védelmet mutatjuk be, a negyedik pedig a tevékenység összehangolása – közölte.
Minden hadseregnek, így a magyarnak is rendelkezni kell olyan páncéltörő képességgel, amely képes minél távolabbról pusztítani, megsemmisíteni a harckocsikat annak érdekében, hogy az adott védelmi vonal ép maradjon – tette hozzá.
Böröndi Gábor hangsúlyozta: a Magyar Honvédség ma azt bizonyítja, hogy a haderőfejlesztési program során beszerzett eszközök használatát miként sikerült begyakorolni, egyúttal a magyar emberek megnyugtatása a cél, annak bizonyítása, hogy biztonságban vannak.
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kormány Gábor, Zsalakó Balázs, Schöff Gergely
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok