Hírek
2012. Április 10. 07:15, kedd |
Kék hírek
Forrás: STOP / MTI
Kulcsi mészárlás - az anyát lassan hazaengedik

Túl van az életveszélyen a Fejér megyei Kulcson történt, négy halálos áldozatot követelő brutális bűncselekmény Budapesten ápolt sérültje, a gyanúsított édesanyja.
A Székesfehérváron ápolt sérült napokon belül hazatérhet, a gyanúsított nővérének azonban még hosszabb ideig a dunaújvárosi kórház traumatológiai osztályán kell maradnia - tájékoztattak a kórházak hétfőn.
A budapesti Honvédkórházban ápolt sérült - a hozzátartozóinak meggyilkolásával gyanúsított férfi édesanyja - túl van az életveszélyen - közölte Bazsó Péter, a Honvédkórház orvos-igazgatója.
Ismertetése szerint a 63 éves nőnek javult az állapota, már nincs szükség a mesterséges lélegeztetésre, így az intenzív osztályról is kikerült. Az orvos-igazgató hozzátette: további korrekciós műtétekre még szükség lesz.
Sándor Csaba, a Fejér Megyei Szent György Kórház ügyeletvezetője elmondta, hogy a székesfehérvári kórházban kezelt férfi állapota folyamatosan javul. Ha ilyen ütemben folytatódik a javulás, akkor napokon belül elhagyhatja az intézményt.
Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa egyelőre nem tudta megmondani, hogy az intézményben fekvő sérültet - a gyanúsított nővérét - mikor engedhetik haza. A szükséges helyreállító műtétek időpontja is bizonytalan, a sérült állapotának függvényében döntenek majd róla.
A hétvégén kihallgatták a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházban fekvő két sérültet - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Németh-Kész Mónika hozzátette, a harmadik sérült, az édesanya még nincs kihallgatható állapotban. A kulcsi családi bűncselekményre péntek délelőtt derült fény. A gyilkossággal gyanúsított Horváth Csanád Jutast a Terrorelhárítási Központ műveleti főosztályának tagjai még aznap elfogták a Fejér megyei településen.
A Székesfehérvári Törvényszék vasárnap döntött a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásáról.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.