Hírek
2012. Április 03. 07:01, kedd |
Belföld
Forrás: OrintPress
Kövér foglalja el Schmitt posztját
Kövér László lesz az ideiglenes államfő, a házelnöki feladatokat megbízatása idejére helyettese, Lezsák Sándor veszi át. Az Országgyűlés 338 igen, 5 nem és 6 tartózkodás mellett fogadta el Schmitt Pál döntését.
Az InfoRádió közlése szerint az országgyűlési szavazáson két fideszes és három kereszténydemokrata politikus nemmel szavazott, a 6 fideszes képviselő pedig tartózkodott. A döntés elfogadásával Schmitt posztját ideiglenes jelleggel Kövér László jelenlegi házelnök veszi át, ő rendelkezik az államfői feladat-és hatáskörökkel.
Schmitt lemondását a parlamenti pártok és független képviselők is kommentálták: Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció nevében remek döntésnek nevezte ezt, szerinte a volt elnök mély erkölcsi válságon lépett túl. A jobbikos Balczó Zoltán ennek apropóján a közvetlen elnökválasztás előnyeit méltatta, Schiffer András az LMP részéről pedig megköszönte Schmitt Pál kétéves tevékenységét – mint hangsúlyozta, a volt államfő körül kialakult helyzetet saját szimpátiáitól független méltatlannak tartotta, s a történetek felelőseként a miniszterelnököt nevezte meg. A közvetlen elnökválasztást ajánlotta az MSZP-s Tóbiás József is, aki Schmitt lemondását Orbán Viktor vereségeként értelmezte.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanakkor világos, hogy , hogy az ellenzéki pártok számára a lemondás nem a kisdoktori dolgozatról szólt. Schmitt Pállal tehát nem az volt számukra a probléma, hogy 20 évvel ezelőtt írt egy dolgozatot, hanem az, hogy az elmúlt 2 évben aláírta a törvényeket, s az ellenzéki pártok nem kevesebbre játszottak, mint egy ember becsületére – fogalmazott Lázár.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Október 23. - Orbán Viktor: nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Változékony, szeles idő lesz a hosszú hétvégén, többször eshet az eső
2025. Október 24. 08:36, péntek | Belföld
Október 23. - Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt
2025. Október 23. 08:41, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.
