Hírek
2019. December 30. 08:00, hétfő |
Sport
Forrás: mti
Kassai Viktor visszavonult

Visszavonult Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.
"Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is" - idézte magyar szövetség honlapja Kassait.
A 44 éves játékvezető egyúttal köszönetet mondott a szövetségnek, a vezetőknek, a pályatársaknak, akik segítették, hiszen - megfogalmazása szerint - nélkülük nem érhette volna el a sikereket.
Kassai mellett szintén visszavonul asszisztense, Ring György. Partjelzőként Ring 285 NB I-es találkozón működött közre, a 2011-es BL-döntő mellett részt vett két Európa-bajnokságon és a 2016-os klubvilágbajnokságon is.
Kassai 1999 óta vezetett élvonalbeli mérkőzéseket, idén novemberben 322. NB I-es meccsével megdöntötte Szabó Zsolt rekordját, végül 323 találkozóval zárt. Nemzetközi szinten 2008-ban robbant be, amikor tartalékként már részt vett az Eb-n, majd ő fújta a sípot a pekingi ötkarikás játékok döntőjében.
A 2010-es világbajnokságon négy meccset kapott, köztük a spanyol-német elődöntőt, egy évvel később pedig pályafutása csúcspontjaként ő dirigálta a Barcelona-Manchester United BL-döntőt. Ebben az esztendőben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) a legjobb bírónak választották.
A sportember karrierjének legnagyobb tévedése nagyban hozzájárult a gólvonal-technológia bevezetéséhez, mivel a 2012-es Európa-bajnokságon, a második mérkőzésén, az ukrán-angolon nem adta meg a hazaiak találatát, noha a labda túljutott a gólvonalon. Emiatt nem kapott újabb feladatot a tornán.
Kassai a hiba ellenére 2013-ban a BL-ben, 2016-ban pedig az Európa-ligában vezetett elődöntőt, utóbbi évben bíráskodhatott a kontinensviadalon is, ő kapta ráadásul a francia-román nyitómeccset, a döntőben pedig - akárcsak a BL-fináléban - negyedik játékvezetőként működött közre.
Szintén sporttörténelmi jelentőségű, hogy első játékvezetőként vette igénybe a videobíró segítségét a 2016-os klubvilágbajnokságon.
Fotó: mlsz
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.