Hírek
2017. Március 03. 07:39, péntek |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Ismét aszfalton 2017-ben, 3 autóval!
Bár a Ritmus ASE számára már elkezdődött az ide szezon, Várkonyi Szabolcs Csányi Botival az oldalán már szerzett egy abszolút 3. helyet a Winter Kovasna Rallye-n, havas körülmények között.
Igazából most kezdődik el a szezon a 6. Ina Kumrovec Rallye-val, március első hét végéjén. Itt már Makai Geri lesz a navigátor, az autó pedig idén az új ruhába öltözött Mitsubishi lesz. Ám Csányi Boti sem marad munka nélkül, ő az egyesület által támogatott Klausz Kristófnak fogja diktálni az itinert egy Peugeot 208 R2-ben, míg a szintén az egyesület támogatásával induló Szilágyi Jani szintén egy Mitsubishivel és Váradi Alexandra navigálásával áll rajthoz.

Várkonyi Szabolcs:
Nagyon várom, hogy mit tudunk kihozni a hármasunkból. Úgy érzem, hogy fekszik nekem a Mitsubishi, legalábbis eddig a laza talajon jól ment. Most kiderül, milyen lesz aszfalton. Biztos vagyok benne, hogy szokás szerint kitűnően beállított autót kapok, ebben mindig sokat segített Hideg Krisztián, szerencsére ezt a nagy tapasztalatot igénylő feladatot teljesen leveszi a vállamról. Elég komoly mezőny is várható, 5-6 R5-ös kocsi, magyarokkal is, valamint 5-6 Mitsubishivel, így igazi erőfelmérő lesz. Sajnos én nem indultam tavaly, így egy kis hátrányban leszek, hisz mindenkinek van már tapasztalata itt ilyen autóval. Március eleje lévén az időjárás is meghatározó lesz, remélem, állandó körülmények várnak ránk. „MGR” barátomnak ez lesz az első éles versenye. Nem egyszerű pályák várnak rá, fel kell kötnie a nacit. Amúgy ezek igazi ralipályák. Sajnálom, hogy a magyarok közül nem kóstolnak bele többen, remek felkészülés lenne a honi bajnokság előtt. Kint fogunk tesztelni, szóval mindent megteszünk a jó szereplésért, ez egy igazán jó felkészülés nekünk is a Mitropa Kupa első futamára, ami március közepén lesz Ausztriában.
Makai Gergely:
Elkezdődik a 2017-es szezon számunkra. Izgatottan várom az első versenyünket. Több navigátorral beszéltem, azt mondták nem ez a verseny lesz a legkönnyebb kezdet, viszont így még nagyobb a kihívás számomra. Szombat este többet tudok majd mondani.
Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 01. 07:24, hétfő | Sport
Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén
2025. November 29. 09:19, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Fölényes debreceni siker a keleti rangadón
A listavezető Debrecen 3-0-ra győzött a Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. November 28. 07:26, péntek | Sport
Európa-liga - Bravúros ferencvárosi döntetlen Isztambulban
2025. November 27. 07:42, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlaié az újabb vereséget elkönyvelő Liverpool 500. gólja
Szoboszlai Dominik gólja ellenére a Liverpool 4-1-re kikapott szerdán a vendég PSV Eindhoventől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában.
