Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2019. Március 12. 07:21, kedd | Sport
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Húszezer résztvevő a cél a kilencedik Országfutáson

Húszezer résztvevő a cél a kilencedik Országfutáson

Tíz napon keresztül zajlik péntektől kezdődően a kilencedik Országfutás, amelyen az egyik cél az, hogy a résztvevők száma elérje a húszezret.

A szervezők a legutóbbi, októberi alkalommal is ezt várták, de akkor kevesebben (15 426) jelentkeztek, igaz, a teljesített össztáv viszont így is meghaladta a kitűzött 200 ezer kilométert (200 461 km). A húszezres részvételi szám mellett a másik cél most is a 200 ezer kilométer elérése.

A rendezvényen bárki ingyen részt vehet, ha regisztrál az orszagfutas.hu oldalon, és március 15. és 24. között teljesíti az általa vállalt távot.

"Kicsiknek és nagyoknak, futóknak és kocogóknak, sétálóknak és túrázóknak, súlytól, nemtől, kortól függetlenül most több mint egy hét áll rendelkezésükre teljesíteni a vállalásukat, sőt ha több alkalommal futnak, még többet be tudnak tenni a közös kilométergyűjtő kosárba" - olvasható a szervezők hétfői közleményében.

Az első Országfutásra 2015 márciusában került sor. Akkor közel négyezer résztvevő 46 733 kilométert teljesített, ami több mint hússzorosa a 2246 kilométer hosszú országhatárnak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport

Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport

Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

2026. Február 01. 08:28, vasárnap | Sport

A Liverpool hátrányból fordítva verte a Newcastle-t