Hírek
2016. Január 26. 07:42, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Börtönbüntetésre ítéltek négy fiatalkorút szexuális erőszak miatt
Nem jogerősen fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt öt fiatalt szexuális erőszak, illetve gyermekpornográfia bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn
- közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel. Toma Attila elmondta, a bíróság az első-, a másod- és az ötödrendű vádlottat, akik a bűncselekmények elkövetésekor már betöltötték a 16. életévüket, halmazati büntetésül négy év, míg az ennél fiatalabb harmad- és negyedrendű vádlottat szintén halmazati büntetésül három év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte.
A tényállás szerint az egymással baráti kapcsolatban lévő vádlottak 2013. augusztus 24-én az egyik sóstógyógyfürdői fesztiválra készültek. A másod- és a harmadrendű vádlott aznap meghívott egy általuk ismert 14 éves lányt és barátnőjét, hogy találkozzanak az ötödrendű vádlott belvárosi lakásában, onnan pedig közösen induljanak szórakozni. A sértett barátnője lemondta a találkozót, így a lány egyedül érkezett a lakásba, ahol a vádlottak vodkával kínálták.
A rövid idő alatt megivott, viszonylag nagyobb mennyiségű vodkától a lány szédülni kezdett, ezért az első- és a negyedrendű vádlott bekísérte a szobába és lefektette az ágyra. Ezután az akaratnyilvánításra képtelen sértettel szexuális cselekményt végeztek, erről az első- és az ötödrendű vádlott pornográf tartalmú fényképfelvételt és videofelvételt készített, amelyeket egymás között megosztottak, baráti, ismerősi körükben mutogattak - ismertette a szóvivő.
A bíróság társtettesként elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A bizonyítási eljárást erkölcsi okból és a sértett védelme érdekében zárt tárgyaláson folytatta le a bírói tanács - tette hozzá Toma Attila.
Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős, a per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Október 23. - Orbán Viktor: nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Változékony, szeles idő lesz a hosszú hétvégén, többször eshet az eső
2025. Október 24. 08:36, péntek | Belföld
Október 23. - Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt
2025. Október 23. 08:41, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.
