Hírek
2011. Augusztus 27. 07:21, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress
Aggódnak a hamu miatt Baranyában

Gúlába rakott, hamuval teli, hatalmas zsákok sorakoznak Baranyában a felsőszentmártoni temető kerítésénél.
A több tonnányi anyagot egy vállalkozó vásárolta meg évekkel ezelőtt egy hőerőműtől, hogy aztán felhasználja azt a mezőgazdaságban. A hamu másutt is gondot okoz.
Az egykori hamudepó maradványai még mindig láthatók Bogádmindszent határában, ahol porzik az út, a napraforgótábla pedig üszkösre permetezett. A Kossuth Rádiónak nyilatkozó helyi környezetvédő szerint sok elfeslett műanyag zsák még mindig ott van az árkokban.
Mindez nemcsak a vízbázist és a közeli vizes élőhelyet veszélyezteti, gondot jelent az is, hogy több száz zsák volt a területen, sokat közülük kibontottak, és talajjavítási célból a szántóföldeken terítettek szét.
A Pécsi Tudományegyetem közgazdásza, Kiss Tibor, aki vezetője volt a biomassza-program várható hatásait vizsgáló egyik kutatócsoportnak, kétkedését fejezte ki a termőföldekre kihelyezett hamu felhasználását illetően. Ha meg is van határozva a hígítás pontos mértéke, és ha ki is vitték a hamut a szerződött helyekre, a folyamat valószínűleg megállt, nem tudtak mit kezdeni vele – mondta a Kossuth Rádiónak.
Felsőszentmárton határában a temető kerítése mellett – közel a napraforgótáblához és egy vízfolyáshoz – falként magasodnak a hamuval töltött zsákok. Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom vezetője szerint legalább háromszáz zsák vár a sorsára.
A Kossuth Rádió információi szerint a hamut megvásárló vállalkozót a környezetvédelmi hatóság először közel 20 millió forintos bírsággal sújtotta, ám a bíróság új eljárásra kötelezte a hatóságot, ez pedig még nem fejeződött be.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.