Hírek
2018. Január 11. 15:11, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
A Nemzeti Közművek megvette az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt.-t

A NKM Nemzeti Közművek Zrt. megvásárolta az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt.-t, az eladó a korábbi GDF-Suez, az ENGIE International Holding B.V. - közölte a Nemzeti Közművek csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a tranzakcióval az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. részvénycsomagjának 100 százaléka került a Nemzeti Közművek tulajdonába, beleértve a társaság eszközeit és tudásbázisát, valamint a 23 125 kilométer hosszú földgázelosztó hálózatát.
Ezzel a Nemzeti Közművek teljes hálózati infrastruktúrája a földgázt és a villamos energiát is beleértve már meghaladja a 60 000 kilométert.
A mintegy 500 munkavállalót foglalkoztató társaság Magyarország észak-nyugati és dél-keleti részén 6 megyében (Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés) több mint 775 ezer lakossági- és versenypiaci ügyfél földgázelosztását biztosítja.
A Nemzeti Közművek saját rendelkezésére álló forrásaiból finanszírozta a tranzakciót tulajdonosi forrásbevonás nélkül.
Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a tranzakcióval az ország déli részén valósult meg először teljes egészében az, hogy a földgáz- és áramszolgáltatást, ideértve a biztonságos és folyamatos ellátáshoz szükséges földgáz- és áramhálózatot a Nemzeti Közművek biztosítja az ügyfelek számára.
Hangsúlyozta, az ügyfeleknek a tulajdonosváltás kapcsán semmilyen teendőjük nincs.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal