Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2020. Február 08. 07:07, szombat | Belföld
Forrás: mti

A koronavírus járvány kitörése előtt kezdődött utazásoknál a biztosító fedezi az orvosi ellátást

A koronavírus járvány kitörése előtt kezdődött utazásoknál a biztosító fedezi az orvosi ellátást

Ha az út során betegszik meg az ügyfél, akkor a legalapvetőbb utasbiztosítás is fedezi az orvosi ellátást vagy az esetleg szükségessé váló útmegszakítás költségeit, ha az utazás a járvány kihirdetése előtt kezdődött

- közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy ha az ügyfél annak ellenére utazik az adott országba, illetve régióba, hogy az szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által "utazásra nem javasolt" térségek között, akkor számolnia kell azzal, hogy a biztosító elutasíthatja az esetleges kárigényt, függetlenül a szerződéskötés időpontjától.

Mindez pedig azért fontos, mert a KKM Kína teljes Hupej tartományát az I. utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta. Mivel az ázsiai országba történő beutazás és az ott tartózkodás fokozott biztonsági kockázattal jár, ezért Kína egész területe a II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriába került, ahova csak halaszthatatlan ügyben javasolt utazni.

A közlemény szerint a legtöbb útlemondás biztosítás valószínűleg nem nyújt fedezetet a Kínába tervezett utazások lemondásának költségeire, mert az nem biztosítási esemény, ha az ügyfél a megbetegedéstől való félelme miatt mondja le az utazást.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az utazási csomagra és az utazási szolgáltatás együttesre vonatkozó kormányrendelet kimondja, hogy ha az utazásszervező azért mondja fel az utazási szerződést, mert a célország felkerült az "utazásra nem javasolt" térségek közé, akkor az utazó az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, akkor pedig ha az utazásszervező helyettesítő szolgáltatás nyújtására nem képes, vagy az utazó a felkínált lehetőséget nem fogadja el, akkor az utazásszervező köteles a teljes befizetett díjat azonnal visszafizetni.

A legtöbb utas- és útlemondási biztosítás tartalmazza a kizárások között a geopolitikai, éghajlati, ökológiai és járványügyi helyzet miatt kialakuló káreseményeket, beleértve egy esetleges karanténból adódó többletköltségek térítését is. A Mabisz szerint ennek oka egyrészt az, hogy az ilyen események kockázatát és költségeit nehéz beárazni, másrészt, hogy a biztosító nem tudja garantálni szolgáltatásának egyik legfontosabb elemét, az asszisztenciát. Az orvosi segítség, betegszállítás, továbbá a kapcsolódó költségek átvállalása nem garantálható ezekben az élethelyzetekben.

Mindezek miatt a szövetség azt javasolja, hogy azok, akik a térségbe utazást terveznek mindenképpen tájékozódjanak a Konzuli Szolgálat honlapján a koronavírussal összefüggő legfrissebb hírekről, információkról és korlátozásokról.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld

Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak

Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.

2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld

Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet

Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.

2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld

Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot

A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot

2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld

Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet